Sánta Imre válasza Markó Attila hozzászólásához a Tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért Facebook csoportban

Sánta Imre vagyok és a feleségem neve alatt vagyok kénytelen hozzászólni. Ugyanis nem vagyok „fészbukkozó”, valószínűleg soha nem is leszek, de miután Markó Attila hozzászólása a sajtóban is megjelent, fontosnak tartottam elolvasni az egészvitát, ami ezen az oldalon kibontakozott és megfogalmazni a magam véleményét is.

A Református Székely Mikó Kollégium előtti tiltakozásom első heteiben megfordultak körülöttem mind a három párt képviselői, a különböző ideológiai alapon álló ifjúsági szervezetek egyaránt. És büszke is voltam arra (nem a személyem miatt), hogy lám eltűnnek a különbségek és minden magyar magáénak érzi ezt az ügyet. 

Mélyen egyetértve Markó Attilával, hogy ne lobogjanak pártzászlók, minden erőmmel azon voltam, hogy a Mikó előtti napi két órában ne jelenjen meg a politikai nézetek kinyilvánítása. Úgy érzem, ezt sikerült megvalósítani. Ezért nem szónokolt senki, csak az Ige szólalt meg és az imádság halk szava. És nagyon jól megfért mindenki egymás mellett, függetlenül attól, hogy melyik párt szimpatizánsa vagy melyik szervezet tagja. De ahogy közeledett szeptember elseje, azt éreztem, hogy valami mégiscsak éket vágott a magyarságon belül, és ennek nyomán a kezdeti egységes fellépés megbomlani látszott. No, nem a Mikó előtt, mert akik mellettem maradtak, azok hűek maradtak ahhoz az elvhez, amit megfogalmaztam. Vagyis, hogy ott semmi másról nem lehet szó, csak egyedül a Mikóról és az elítéltekkel történő szolidaritásvállalásról. Nem a Mikó előtti tüntetés, hanem sajnos szeptember elseje osztotta meg ismét a magyarságot akkor, amikor a politikum beleavatkozott. Ez tény, aligha lehetne megcáfolni. És ezért szomorúságot érzek. Ennek próbáltam elébe menni, de ehhez túl kevés vagyok. 

Hadd tegyem világossá azok számára, akik nem akarják megérteni a nyílt levelemben megfogalmazottakat: nem azt kértem a politikusoktól, hogy ne álljanak ki a Mikóért, hanem hogy ne álljanak a szónoki emelvényre. Azt kellett volna megérteniük, hogy nem az ő hangjuk a fontos most, hanem hogy miképpen tudunk több tízezren egységesen szembemenni az igazságtalansággal, amely minket ért. Ez, ami a leginkább számít. Mert ahogy a székely mondja, hogy álljunk görbén és beszéljünk egyenesen, a megosztottság annak mentén alakult ki, hogy mond-e beszédet politikus vagy sem. Pontosan ettől féltettem az Igazság Napját. De ha már nem is úgy alakult, ahogy szerettem volna, nem az asztalt verem, hanem szeretettel arra kérek mindenkit, hogy ne engedjünk indulatainknak, tanúsítsunk kellő tiszteletet egymás és az ügy iránt. Szeretettel intek mindenkit türelemre, keresztényi alázatra vagy csak egyszerűen méltóságteljes emberi hozzáállásra szeptember elsején, de a különböző internetes fórumokon is.

Mindenkire szükség van, nem engedhetjük meg magunknak, hogy szétforgácsolódjanak erőink most, amikor arra van szükségünk, hogy összezárjuk sorainkat. Igen, - Markó Attilát idézve - „mindenki ugyanolyan tárt karokkal fogadott magyar ember” szeptember elsején és addig is a Mikó előtti tiltakozáson. És nagyon kérek mindenkit, ne bántsuk Markó Attilát. Főleg őt ne, még akkor sem, ha itt-ott véleményével nem értünk egyet.

Nem tudok felelősséget vállalni azért, hogy különböző fórumokon ki hogyan nyilvánul meg, a magam részéről csak annyit tehetek, hogy felkérem elsősorban a Mikó előtti tüntetőket (de másokat is), hogy a véleménynyilvánításban is járjanak elől jó példával, legyünk a lehető legnagyobb tisztelettel egymás iránt. Még akkor is, ha nézetkülönbségek vannak közöttünk. Kérem, tegyék meg ezt értem, vagy ha ez túl nagy kérés lenne, akkor tegyék meg magukért, az ötvenegynéhány napért. Azért az ügyért, amelyet képviseltünk és ezután is képviselünk. 

Tisztelettel, Sánta Imre

Markó Attila hozzászólása a Tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért Facebook-csoportban