2012. augusztus 21., kedd

De mi lesz szeptember 1. után?

Albert Levente felvétele
Albert Levente felvétele

 
Hol több, hol kevesebb résztvevővel, megszokott forgatókönyv szerint, már-már baráti hangulatban telik minden délután az a két óra, amelyet a Székely Mikó Kollégium kapujában töltenek az iskola visszaállamosítása ellen tiltakozók.
A Sánta Imre bikfalvi református lelkész kezdeményezése körül állandósult „kemény mag” mellé mindennap csatlakoznak új meg új arcok, és a félóránként imádkozó társaságot – a mindennapi, derűsebb és komolyabb megbeszélnivalók között – újabban a hogyan tovább kérdése foglalkoztatja: mi lesz a szeptember elsejére szervezett nagy tüntetés után, ki vagy mi fogja ébren tartani az érdeklődést a hideg őszi, téli hónapokban? Azt már tudni, hogy a Ploieşti-i táblabíróság október 5-re tűzte ki az első tárgyalást a Mikó visszaszolgáltatási perében, és azt is, hogy ezen a szinten gyorsabban szokás eljárni, mint alapfokon, az ítélet pedig megfellebbezhetetlen lesz.(Demeter)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése