2012. augusztus 24., péntek

Sánta Imre: Ne politizálják el az Igazság Napját!

Ne politizálják el az Igazság Napját, és csak a történelmi egyházak képviselői szólaljanak fel – kéri nyílt levelében Sánta Imre bikfalvi református lelkész.
santaimre_b
Ötven napja áll a Székely Mikó Kollégium előtt tiltakozásképpen a lelkész, akihez bár többen is csatlakoztak a hetek folyamán, a politikum azonban csak néha mutatta meg magát. Kezdetben egyedül állt Sánta Imre, ám egyre több sepsiszentgyörgyi – és nemcsak – állt az ügy mellé, kifejezésre juttatva a tiltakozását a visszaállamosítás ellen. Sánta Imre nyílt levélben közli: örömmel értesült arról, hogy a református egyház szeptember 1-re tömegtüntetést szervez Sepsiszentgyörgyre, amelyre nagy lelkesedéssel készülnek Kárpát-medence szerte a felelősen gondolkodó magyarok.
„Üdvözlöm a kezdeményezést, mert itt az ideje, hogy tízezrek, százezrek vonuljanak az utcára, ugyanis fogytán az eszközeink nemzeti érdekeink érvényesítésére. Nagy a tét, sokkal többről van szó, mint gondolnánk. Minden magyarnak ott a helye tehát szeptember 1-én a Székely Mikó Kollégium előtt” – írta a lelkész. 
Ugyanakkor ellenérzzéseit is megfogalmazta Sánta Imre, mivel meglátása szerint elpolitizálnák az Igazság Napját, mivel egyre többen igyekeznek kisajátítani a szervezést, és szeptember elsejét felhasználni egyéni vagy pártérdekek céljára.  „Maradt még valami szent ezen a világon, amelyet nem sző át a politikai érdek hálója? Számomra a Székely Mikó Kollégiumért történő kiállás szent, igaz és tiszta. Legalábbis eddig az volt, ezért aggódom érte. Végtelenül szomorú lennék, ha beszennyeződne a politika által. Ennek most nincs helye. Nincs helye a pártoskodásnak, nincs helye annak, hogy az Igazság Napját bárki is megpróbálja kihasználni önös célok érdekében” – írta levelében Sánta Imre.
mikotuntetes_b
A lelkész azt is nyilvánosságra hozta, hogy a helyi pártok képviselői hány alkalommal jelentek meg a tüntetésen, kiemelve azokat is, akik megígérték, hogy minden nap ott lesznek, aztán csak egyszer látogattak a Mikó elé, rövid  időre. „Voltak, akik megígérték, hogy állandó résztvevői lesznek a tiltakozásnak. Azóta se kép, se hang.Többször elsétált a túloldalon vagy autóval elhajtott előttünk közömbös arccal szenátor, képviselő, alkotmánybíró, megyei tanácselnök, több megyei és városi tanácsos” – fejtette ki a lelkész, aki nyílt levelével azt szeretné elérni, hogy szeptember elsején ne engedjenek a szónoki emelvényhez egyetlen politikust sem. Meglátása szerint a szólás joga ezúttal kizárólag csak a történelmi egyházaink főpásztorait illeti meg.
„Felkérem politikusainkat is, hogy legalább most az egyszer tanúsítsanak önmérsékletet. Jelenlétüket és támogatásukat szívesen vesszük. Tegyék a dolgukat a városházán, a megyeházán, Bukarestben és Brüsszelben, hiszen erre vállalkoztak, ezért választottuk meg őket. De hagyják az egyházi és civil tiltakozás alapján megállni az Igazság Napját, mert így lesz igazán hitelessé az egész világ előtt. Őrizzük meg ügyünket szentnek, igaznak és tisztának, hogy a jó Isten is ránk mosolyogjon szeptember elsején. Ez minden kívánságom” – üzeni a lelkész a politikusoknak.

A Székely Mikó Kollégium előtt naponta megjelennek a tüntetők, általában ötven személy gyűl össze, ilyenkor Igét olvasnak, imádkoznak, de szónoklatokról szó sincs – tette hozzá Sánta Imre.Ugyanakkor az Igazság Napján sem kíván felszólalni a református pap, átadja ezt a a jogot az egyházi képviselőknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése