2012. augusztus 27., hétfő

Református szervezetek tiltakoznak (Mikó-ügy)

A Magyar Népfőiskolai Collegium elnöksége és a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának elnöksége felszólította az illetékes román hatóságokat, hogy semmisítsék meg a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosításáról hozott bírósági határozatot. Csatlakozva a Romániai Református Egyház zsinatához és a Romániában élő Keresztyén Egyházak Közösségéhez, a szervezetek követelik, hogy a visszaállamosítások kísérletét azonnal szüntessék meg, és „a jogállamiságot maradéktalanul tartsák meg” Romániában.
 
Mint írták, „köztudott, hogy Romá­nia az Európai Unióhoz való csatlakozásakor hatalmas igazságtalanságok és hiányosságok kiküszöbölésére tett ígéretet. Megbotránkozással szem­besülünk azzal, hogy Romániában ahelyett, hogy teljesítenék a felvállalt intézkedéseket, visszarendező erők hatására a kommunista diktatúra jegyei jelentkeznek”. A közleményben úgy fogalmaztak: „nem hagyjuk szó nélkül, hogy mindaz, ami jelenleg Romániában történik, a jogállamiság eszméje ellen való durva támadás, egyben az Európai Unióban élő polgárok ellen való bűncselekmény”.
A Keresztény Értelmiségiek Szö­vet­sége (KÉSZ) az erdélyi magyarság meg­félemlítését szolgáló intézkedésnek nevezte az egyháznak korábban kormányrendelettel, jogszerűen visszaszolgáltatott sepsiszentgyörgyi kollégium újraállamosítását elrendelő ítéletet. A KÉSZ, Magyarország legnagyobb keresztény civil szervezete támogatja „a magyar nemzet e közös ügyét és az érte való küzdelmet”, és szolidáris az elítéltekkel. Arra buzdítják tagságukat, hogy, „ha tehetik, vegyenek részt (...) a szep­tember elsejei megmozduláson, hiszen a tét több száz ingatlan visszaállamosítása lehet a mostani precedens alapján, a visszaszolgáltatások ugyanis leálltak”. Hang­súlyozták: „a magyar nemzet nem engedheti, hogy a vagyonát elvegyék (...), az iskoláért folyó küzdelem tehát meghatározó és döntő kérdés az erdélyi magyarság jogaiba való visszahelyezéséhez”.
Tőkés László EP-képviselő úgy értékelte: a XXI. századi egységesülő Európa egyik tagországában feltámadt a múlt, a kommunisták és örököseik ismét a totális hatalomátvételt tűzték ki célul, az ország alkotmányát, a törvényeket és szabályokat megsértve minden hatalmi ágat a kezükbe akarnak kaparintani. „A politikai visszarendeződésen túlmenően további aggodalomra ad okot az, hogy az elvileg független igazságszolgáltatás nem ismeri el a magántulajdonhoz való jogunkat. Az egész nyugati világgal, ezen belül pedig az Európai Unió eszméjét megalapozó értékközösséggel szembemegy az a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási ügyében hozott bírósági ítélet, amely jogos tulajdonától fosztja meg református egyházunkat és erdélyi magyar közösségünket, továbbá börtönbüntetésre ítéli azokat, akik a törvények értelmében lehetővé tették a visszaszolgáltatást” – áll az EMNT elnökének tegnapi közleményében. Tőkés arra buzdít: „az Igazság napján  Sepsiszentgyörgyön békés, alkotmányos keretek között ismételten álljunk ki igazunk mellett”.

Pedagógusok az Igazság napján
Felhívást intézett a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Kovászna Megyei Szervezetének Elnöksége Háromszék magyar pedagógusaihoz, hogy szeptember elsején, az Igazság napján vegyenek részt a sepsiszentgyörgyi tiltakozáson. „Számunkra, magyar pedagógusok számára nem csupán a Székely Mikó Kollégium épületének sorsa a tét, hanem a magyar nyelvű oktatás ügye is” – fogalmaz közleményében Péter Sándor, az RMPSZ megyei elnöke. „Húsz évvel ezelőtt szintén utcára kellett vonulnunk jogaink visszaszerzéséért, most is ezt kell tennünk kivívott jogaink megtartásáért!” – olvasható a szervezet felhívásában.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése