A sepsiszentgyörgyi Román Nemzeti Bank volt székhelyének jogtalan eltulajdonítása, illetve a Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítási” kísérlete nyomán kialakult botrányos helyzetre való fokozott odafigyelést és vizsgálatot kérve fordult 2012. július 10-én Viviane Reding európai bizottsági alelnökhöz, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős főbiztoshoz Tőkés László EP-képviselő.
A Román Nemzeti Bank
nagyértékű épületének ortodox kézre játszásával kapcsolatosan erdélyi
képviselőnk rámutatott arra, hogy a román Legfelsőbb Bíróság a
közelmúltban megalapozatlan módon érvényesítette a Năstase-kormány azon
2005-ös, eleve jogtalan határozatát, mellyel a bankszékház épületét a
Román Ortodox Egyháznak juttatta: Năstase akkori, ügyvivői kormányának
ugyanis eleve nem állt jogában tulajdonjogi kérdésekben dönteni, mégis
az ortodoxoknak ajándékozta az épületet.
Képviselőnk ugyanakkor felhívta a
főbiztos figyelmét arra, hogy a romániai kommunista rezsim több mint
2.000 ingatlant kobzott el jogellenes módon a négy magyar történelmi
egyháztól, és a rendszerváltozás óta a nemzetközi közösség többször is
világosan figyelmeztette a román államot, hogy kötelessége ezen – emberi
alapjogokat sértő – helyzetet orvosolni. Két hatályos törvény,
különböző kormányrendeletek, és ezek számtalan végrehajtási határideje
ellenére az erdélyi magyar történelmi egyházak mind ez ideig jogos
tulajdonaiknak mindösszesen felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni
használatukba pedig az ingatlanoknak csupán az egyharmada került.
Tőkés László EP-képviselő jelezte,
hogy a román államhatalom ezzel éles ellentétben – alkotmányellenes
módon – favorizálja az ortodox egyházat: a román görögkeleti egyház
aránytalanul nagy támogatást kap a közpénzekből, és egyre-másra hatalmas
értékű ingatlanokat juttatnak számukra a közvagyonból. Erdélyi
képviselőnk megállapította, hogy ilyetén körülmények között joggal
beszélhetünk romániai kisebbségellenes diszkriminációról, az erdélyi
magyar nemzeti és egyházi közösségek méltóságának csorbításáról.
Tovább súlyosbítja a kialakult
helyzetet, hogy a romániai egyházi javak visszaszolgáltatására
felállított Különleges Restitúciós Bizottság három tagját nemrégiben
három év szabadságvesztésre ítélte a buzăui bíróság, mert a
sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot visszajuttatták jogos
tulajdonosának, a református egyháznak. Komoly aggodalomra ad okot
továbbá, hogy a bizottság két magyar nemzetiségű tagját – Markó Attila
volt kisebbségügyi államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református
Egyházkerület volt jogtanácsosát – letöltendő, a román nemzetiségű Clim
Silviut, az Igazságügyi Minisztérium volt tanácsadóját pedig
felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Tőkés László rámutatott arra, hogy
Romániában tragikomikus módon éppen a jogosságot visszaállító bizottság
tagjait vádolták meg „korrupcióval” és „hivatali visszaéléssel”, és
aggodalmának adott hangot, hogy az ítélet veszélyes jogi precedenst
teremthet további, már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonok
„újra-államosítására” nézve. „A román hatóságok ezen újabb ‘jogi
játszmája’ mégcsak megerősíti a ‛korrupt Románia’ nemzetközi imázsát, a
botrányos ítélet pedig óhatatlanul a nemzetközi közösség szégyenpadjára
ülteti Romániát” – áll a levélben.
Képviselőnk arra is
figyelmeztet, hogy ebben az esetben is a magyar kisebbség alkotmányos
jogait és alapvető emberi jogait sértik meg, a Különleges Restitúciós
Bizottság tagjainak meghurcoltatása pedig „elrettentő példa” lehet
mindazok számára, akik Romániában részt vállalnak az egyházi tulajdonok
visszaszolgáltatásában.
„A román hatóságok szégyenletes
eljárása teljességgel ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartája
szellemének, és kifejezetten sérti annak vallási szabadságra vonatkozó
10. cikkelyét, valamint a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17.
cikkelyét.” – áll a megkeresésben, melyben erdélyi képviselőnk arra kéri
az illetékes főbiztost, hogy kövesse nyomon a két ügyet, és gyakorlati
intézkedéseket keresve vegye védelmébe a romániai magyar nemzeti
közösséghez és a kisebbségi egyházak kebelébe tartozó európai uniós
polgárok jogait.
Nagyvárad 2012. július 12.
Forrás itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése