Az egyik papunk tartja a zászlót, Sánta
Imre tiszteletes Bikfalváról. Állunk az államosított sepsiszentgyörgyi
Székely Mikó Kollégium kapuja előtt. A pap vállán a zászlórúd a
székelyek lobogójával. Nekem Kapisztrán János jut eszembe, aki a
szerzetesi csuha fölött a magyar zászlót lobogtatta 1456-ban, úgy
toborzott nagy sikerrel sereget Hunyadi János seregébe, hogy
Nándorfehérvárt a töröktől visszavennék. Sikerült.
Eszembe jut Sánta Imre tekintete előtt Tomori Pál püspök is,
aki a végzet ellen rántott kardot Mohácsnál 1526-ban, vezére volt az
oktalan magyar vállalkozásnak, a szervezetlen királyi seregnek. Neki nem
sikerült. II. Lajoska idétlen s tehetségtelen királyocskánk nem várta
be sem Zápolya erdélyi seregét, sem Török Bálintot, se Győrből a
rettenetes zsoldoshadat. Neki a falnak, úgy ment a magyar királyostól,
hogy még a török sem hitte el, hogy csak ennyire futotta.
Most egy kis néptöredékünk papja tartja a zászlót a híres kollégium kapuja előtt, hogy toborozna sereget: meg kell menteni a minap államosításra került híres kollégiumot! Mert amit a román államosít, azzal azt tehet, amit akar. Lehet, zöldséglerakat lesz iskolámból, a miénkből, az enyémből, emberek! Lehet, román tagozatos vagy teljesen román iskola válik a főgimnáziumból. Mert velünk ez is megeshet. Mert velünk azt teszen a román, amit akar. Mivé vált a magyar Erdélyben, a Székelyföldön? Kiáltva teszem fel a kérdést szűkre zsugorított szülőföld-hazámban. Hát nem volt elég, amit elműveltek Nyirő Józseffel ezen földön májusban? Azt sem érdemeljük meg gyávaságunkban, hogy kivirágozzanak földünkön a fák.
Államosítják azt az intézetet, amelyet 150 évvel ezelőtt közadakozásból, református egyházi támogatásból, Hídvégi gróf Mikó Imre adományából építettek nekünk, s nem Ilfov megye, nem Bukarest pénzéből. Magához kaparja Ponta kormányfő taknyoska kedvében azt, ami még a miénk volt. 1954-ben létesítettek román tagozatot először a Mikó Kollégiumban. Brassóból, árvaházakból szedett-vedett népséget költöztettek oda, hogy apparitor korunkban (latin, szolgálatos nagydiákot jelent) kényszerítenünk kellett esténként lábmosásra őket, reggel mosakodásra, reggeli tornára. Sírtak, hogy hideg a víz...
Most sírunk, mert hideg a kormány lelke. Nem is melegedik föl az soha irányunkban. Ezért állunk a bikfalvi pap mellé némán minden nap 14 órától 16 óráig a kapu előtt. Kedden rendőrautó állott meg, igazoltattak, feljegyeztek, be is börtönözhetnek, noha csak némán álltunk ott, s állunk ma is. Jöjjetek mellénk! Jöjjön a magyar az új Kapisztrán János mellé.
Mi semmire nem megyünk, mert egyetlen vezérünk a nagy pártos hajcihőben ez a pap. Jöjjetek Szentgyörgyre, emberek, el ne hagyjatok, jöjjetek Kézdiről, Udvarhelyről, mert hasonló sorsra jutnak a ti iskoláitok is! A románnak minden sikerül, ha engedjük. 1916-ban mészárolták a székelyt a suttyomban, éjjel betörő „szövetséges” románok, öltek, raboltak. Most megint elragadják azt, amit építettünk. A hámot sem ismerik, de szakadatlan ostromolják mindazt, amit építettünk, alkottunk.
Hát nincs már Agyagfalva? Nincs kökösi híd, és nincs Gábor Áron?
Mărășești-nél minden harmadik elesett katona magyar volt – ez a román dicsőség, urak, pártos taknyoska karrieristák! Ez. Én mondom, én, aki azok közé tartozom, akik nem tudnak, mert nem akarnak hazudni.
Jöjjetek a kapu elé, mert ha ezt a kaput is betörik a románok, akkor oda Erdély, oda a mi Bizáncunk.
Elveszik egyházainktól a tulajdont. És ezen a napon megkapta a román ortodox egyház a sepsiszentgyörgyi új, óriásira épített egykori Nemzeti Bank épületét. Hallod, ember? Ott a példa, a Nyirő Józsefé: mai napig sem tudjuk hol vannak temetetlen hamvai Udvarhelyt. Hát erre a sorsra jutunk mind, hogy temetetlen szállnak poraink a román szélben, s írmagunk sem marad.
Jöjjetek egy szentgyörgyi kapu elé, ahol annyi ezer diák könnyezett, kiballagván a bizonytalan életbe! Jöjjetek, Kapisztrán Jánosok, Tomori Pálok és Vitéz Jánosok, jöjjetek papok, jöjjetek jobbágy magyarok a kapu elé! Én hívlak. És ha lakat alá kerülök, jöjjetek a börtönöm falai alá! Meghallom én az igazak lépteinek hangját, meg én.
Most egy kis néptöredékünk papja tartja a zászlót a híres kollégium kapuja előtt, hogy toborozna sereget: meg kell menteni a minap államosításra került híres kollégiumot! Mert amit a román államosít, azzal azt tehet, amit akar. Lehet, zöldséglerakat lesz iskolámból, a miénkből, az enyémből, emberek! Lehet, román tagozatos vagy teljesen román iskola válik a főgimnáziumból. Mert velünk ez is megeshet. Mert velünk azt teszen a román, amit akar. Mivé vált a magyar Erdélyben, a Székelyföldön? Kiáltva teszem fel a kérdést szűkre zsugorított szülőföld-hazámban. Hát nem volt elég, amit elműveltek Nyirő Józseffel ezen földön májusban? Azt sem érdemeljük meg gyávaságunkban, hogy kivirágozzanak földünkön a fák.
Államosítják azt az intézetet, amelyet 150 évvel ezelőtt közadakozásból, református egyházi támogatásból, Hídvégi gróf Mikó Imre adományából építettek nekünk, s nem Ilfov megye, nem Bukarest pénzéből. Magához kaparja Ponta kormányfő taknyoska kedvében azt, ami még a miénk volt. 1954-ben létesítettek román tagozatot először a Mikó Kollégiumban. Brassóból, árvaházakból szedett-vedett népséget költöztettek oda, hogy apparitor korunkban (latin, szolgálatos nagydiákot jelent) kényszerítenünk kellett esténként lábmosásra őket, reggel mosakodásra, reggeli tornára. Sírtak, hogy hideg a víz...
Most sírunk, mert hideg a kormány lelke. Nem is melegedik föl az soha irányunkban. Ezért állunk a bikfalvi pap mellé némán minden nap 14 órától 16 óráig a kapu előtt. Kedden rendőrautó állott meg, igazoltattak, feljegyeztek, be is börtönözhetnek, noha csak némán álltunk ott, s állunk ma is. Jöjjetek mellénk! Jöjjön a magyar az új Kapisztrán János mellé.
Mi semmire nem megyünk, mert egyetlen vezérünk a nagy pártos hajcihőben ez a pap. Jöjjetek Szentgyörgyre, emberek, el ne hagyjatok, jöjjetek Kézdiről, Udvarhelyről, mert hasonló sorsra jutnak a ti iskoláitok is! A románnak minden sikerül, ha engedjük. 1916-ban mészárolták a székelyt a suttyomban, éjjel betörő „szövetséges” románok, öltek, raboltak. Most megint elragadják azt, amit építettünk. A hámot sem ismerik, de szakadatlan ostromolják mindazt, amit építettünk, alkottunk.
Hát nincs már Agyagfalva? Nincs kökösi híd, és nincs Gábor Áron?
Mărășești-nél minden harmadik elesett katona magyar volt – ez a román dicsőség, urak, pártos taknyoska karrieristák! Ez. Én mondom, én, aki azok közé tartozom, akik nem tudnak, mert nem akarnak hazudni.
Jöjjetek a kapu elé, mert ha ezt a kaput is betörik a románok, akkor oda Erdély, oda a mi Bizáncunk.
Elveszik egyházainktól a tulajdont. És ezen a napon megkapta a román ortodox egyház a sepsiszentgyörgyi új, óriásira épített egykori Nemzeti Bank épületét. Hallod, ember? Ott a példa, a Nyirő Józsefé: mai napig sem tudjuk hol vannak temetetlen hamvai Udvarhelyt. Hát erre a sorsra jutunk mind, hogy temetetlen szállnak poraink a román szélben, s írmagunk sem marad.
Jöjjetek egy szentgyörgyi kapu elé, ahol annyi ezer diák könnyezett, kiballagván a bizonytalan életbe! Jöjjetek, Kapisztrán Jánosok, Tomori Pálok és Vitéz Jánosok, jöjjetek papok, jöjjetek jobbágy magyarok a kapu elé! Én hívlak. És ha lakat alá kerülök, jöjjetek a börtönöm falai alá! Meghallom én az igazak lépteinek hangját, meg én.
Czegő Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése