„Jogaink,
javaink védelmében” harminckét református lelkész állt ki tegnap a
déli harangszó idején a Székely Mikó Kollégium elé papi palástban.
Zömük
Székelyudvarhelyről érkezett, de néhány környékbeli faluból is
csatlakoztak, köztük a Bikfalván szolgáló Sánta Imre is, aki később
visszatért az iskola kapujába. A visszaállamosítás ellen fellépő
lelkészek kivonulását több érdeklődő a túlsó járdán várta, rendőrök
pedig minden sarkon csoportosan álltak.
A szokásos hétköznapi forgalom zajában Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperes tartott rövid áhítatot, elhangzott a Miatyánk, majd fél órán keresztül csak a zsoltárok szóltak, egyik a másik után. Közben a közönség is cserélődött, ekkor már szemüket törölgető és együtt énekelő polgárokat is látni lehetett, a végén felcsendülő magyar és székely himnuszt pedig – amelynek hangjaira a rendőrök közelebb jöttek – sokan megtapsolták.
Visszaindulásuk előtt Antal Zoltán elmondta: nem tüntetni, nem tiltakozni, hanem a jogainkért kiállni kívántak, hogy ne csak nyilatkozatok szülessenek, hanem konkrétan is cselekedjenek. A kézben erő kell legyen, a szívben bátorság – fogalmazott, és hozzátette: eleink a hegytetőkön gyújtottak lármafát, ha veszedelem közeledett, ma „énekszóval gyújtunk lármafát”. A megmozdulás után érkező Incze Sándor nyugalmazott esperes az egyház iskolafenntartói szerepéről beszélt, és kiemelte, hogy nekünk közösségben kell gondolkoznunk.
Ezzel ki-ki visszatért a napi feladataihoz, ám bő óra múlva Sánta Imre megkezdte péntek óta mindennapos, kétórás őrállását – mégpedig azzal a meglepő bejelentéssel, hogy tegnap még abba akarta hagyni, mert „érkeztek bizonyos jelzések, hogy nem feltétlenül jó, amit csinálok”. Aludt egyet erre, és „lelkiismerete szavára hallgatva” úgy döntött, hogy mégis folytatja, mert napról napra többen csatlakoznak hozzá, az utcán is megállítják, s a távolból, Szatmárról, Kolozsvárról, még az Amerikai Egyesült Államokból is biztatják. Ilyen érdeklődésre maga sem számított, de ha már sikerült felkelteni a figyelmet, úgy érzi, érdemes kitartani. „Nem lennék protestáns, ha ilyen könnyen meghátrálnék – jegyezte meg –, de amúgy sem szerencsés egy alulról jövő kezdeményezést elfojtani, hiszen az elmúlt 22 évben folyton azt hallottuk, hogy mi maradjunk csak otthon, majd megoldják helyettünk a gondokat másutt. Ez csak részben valósult meg, ezért is van szükség radikálisabb megnyilvánulásokra, minden szinten” – vélekedett. Azt nem közölte, hogy ki próbálta leállítani, mert „nem ez a lényeg”. Ő kitart, a héten még 14–16, jövő héttől azonban már 17–19 óra között silbakol az iskola előtt. Tegnap már közel húszan csatlakoztak hozzá, az egyik résztvevő összecsukható székkel és hatalmas fehér ernyővel felszerelve fogott ki az időjáráson.
A szokásos hétköznapi forgalom zajában Antal Zoltán székelyudvarhelyi esperes tartott rövid áhítatot, elhangzott a Miatyánk, majd fél órán keresztül csak a zsoltárok szóltak, egyik a másik után. Közben a közönség is cserélődött, ekkor már szemüket törölgető és együtt énekelő polgárokat is látni lehetett, a végén felcsendülő magyar és székely himnuszt pedig – amelynek hangjaira a rendőrök közelebb jöttek – sokan megtapsolták.
Visszaindulásuk előtt Antal Zoltán elmondta: nem tüntetni, nem tiltakozni, hanem a jogainkért kiállni kívántak, hogy ne csak nyilatkozatok szülessenek, hanem konkrétan is cselekedjenek. A kézben erő kell legyen, a szívben bátorság – fogalmazott, és hozzátette: eleink a hegytetőkön gyújtottak lármafát, ha veszedelem közeledett, ma „énekszóval gyújtunk lármafát”. A megmozdulás után érkező Incze Sándor nyugalmazott esperes az egyház iskolafenntartói szerepéről beszélt, és kiemelte, hogy nekünk közösségben kell gondolkoznunk.
Ezzel ki-ki visszatért a napi feladataihoz, ám bő óra múlva Sánta Imre megkezdte péntek óta mindennapos, kétórás őrállását – mégpedig azzal a meglepő bejelentéssel, hogy tegnap még abba akarta hagyni, mert „érkeztek bizonyos jelzések, hogy nem feltétlenül jó, amit csinálok”. Aludt egyet erre, és „lelkiismerete szavára hallgatva” úgy döntött, hogy mégis folytatja, mert napról napra többen csatlakoznak hozzá, az utcán is megállítják, s a távolból, Szatmárról, Kolozsvárról, még az Amerikai Egyesült Államokból is biztatják. Ilyen érdeklődésre maga sem számított, de ha már sikerült felkelteni a figyelmet, úgy érzi, érdemes kitartani. „Nem lennék protestáns, ha ilyen könnyen meghátrálnék – jegyezte meg –, de amúgy sem szerencsés egy alulról jövő kezdeményezést elfojtani, hiszen az elmúlt 22 évben folyton azt hallottuk, hogy mi maradjunk csak otthon, majd megoldják helyettünk a gondokat másutt. Ez csak részben valósult meg, ezért is van szükség radikálisabb megnyilvánulásokra, minden szinten” – vélekedett. Azt nem közölte, hogy ki próbálta leállítani, mert „nem ez a lényeg”. Ő kitart, a héten még 14–16, jövő héttől azonban már 17–19 óra között silbakol az iskola előtt. Tegnap már közel húszan csatlakoztak hozzá, az egyik résztvevő összecsukható székkel és hatalmas fehér ernyővel felszerelve fogott ki az időjáráson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése