Noha arra kérték, hagyja abba a Székely Mikó
Kollégium előtti tiltakozást, Sántha Imre református lelkész mégis
folytatja a figyelemfelkeltő akciót. Meglátása szerint nem szerencsés
elfojtani egy alulról jövő kezdeményezést. A fiatal lelkipásztor az
akcióhoz csatlakozó sepsiszentgyörgyiekkel együtt a buzău-i bíróság
ítéletére akarja felhívni a figyelmet, amely három év börtönbüntetésre
ítélte az épületet a református egyháznak visszaszolgáltató bizottság
három tagját – Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet –, illetve
visszaállamosította az ingatlant.
A Székely Mikó Kollégium épülete előtt tartott szerdai
sajtótéjékoztatón Sántha Imre elmondta: kedden olyan visszajelzést
kapott, hogy nem feltétlenül jó amit csinál, illetve csinálnak, és azt
sugallták, hogy hagyja abba a tiltakozást. A kérdésre, hogy ki vagy kik
kérték az akció feladására, nem volt hajlandó válaszolni.
„Ez nem fontos, az viszont igen, hogy a lelkiismeretemre hallgatva
úgy döntöttem, folytatom, folytatjuk a figyelemfelkeltő akciót, amelynek
már vannak állandó részvevői és olyanok is, akik alkalmanként
csatlakoznak hozzánk. Nagyon sok visszajelzést kaptam, Szatmárnémetitől
kezdve Kolozsváron át egészen az Egyesült Államokig támogatásukról
biztasítanak az emberek, biztató üzeneteket küldenek – fejtette ki
Sántha Imre.
Elhatározásában nagy szerepet játszott vallási hovatartozása, hiszen mint fogalmazott: „Nem lennék igazi protestáns, ha ilyen könnyen meghátrálnék”. Ugyanakkor úgy gondolja, nem szerencsés egy alulról jövő kezdeményezést elfojtani.
Elhatározásában nagy szerepet játszott vallási hovatartozása, hiszen mint fogalmazott: „Nem lennék igazi protestáns, ha ilyen könnyen meghátrálnék”. Ugyanakkor úgy gondolja, nem szerencsés egy alulról jövő kezdeményezést elfojtani.
„Huszonkét éve azt sugallják nekünk vezetőink, hogy nyugodtan
maradjunk itthon, mert ők majd megoldják a problémát Budapesten,
Bukarestben, Brüsszelben vagy Strasbourgban. Ez csak részben valósult
meg, ezért szükségét látom annak, hogy az erdélyi magyarság radikálisabb
álláspontra helyezkedjen, radikálisabb politikára, diskurzusra,
határozott fellépésre van szükség” – hangsúlyozta.
Köszönetet mondott a sajtónak, amiért az ügy mellé állt, és a
beszámolók, híradások révén napirenden tartotta a Mikó-ügyet, így a
tiltakozó akció egyik célja, a figyelemfelkeltés megvalósult.
Sokan jelezték, hogy a kánikula és munkahelyi kötelezettségeik miatt nem tudnak csatlakozni az akcióhoz, ezért jövő héttől 14–16 óra helyett 17–19 óra között kerül sor a tiltakozásra.
Sokan jelezték, hogy a kánikula és munkahelyi kötelezettségeik miatt nem tudnak csatlakozni az akcióhoz, ezért jövő héttől 14–16 óra helyett 17–19 óra között kerül sor a tiltakozásra.
Rákosi Katalin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése