Tízezreket várnak a Székely Mikó Kollégium elé
szeptember elsején Az igazság napja elnevezésű tiltakozó akcióra.
Ugyanakkor az Amerikai Magyar Szövetség is aggodalmának adott hangot az
ügyben.
Több tízezer embert várnak szeptember elsején a sepsiszentgyörgyi
Székely Mikó Kollégium elé az egyházak által szervezett Az igazság napja
nevű tiltakozó megmozdulásra. Mint ismeretes, hétfő óta új időpontban
és nagyobb tömeg kíséretében tüntet Sántha Imre bikfalvi református
lelkész a Székely Mikó Kollégium előtt. A lelkész 17–19 óra között
tiltakozik, és egyre többen csatlakoznak hozzá. A bikfalvi református
lelkész szeptember elsejéig, az egyházak által szervezett megmozdulásig
folytatja a tüntetést, elmondása szerint azért, hogy ne merüljön
feledésbe addig az ügy.
A héten Markó Attila, érintett államtitkár és Sepsiszentgyörgy
polgármestere, Antal Árpád is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Markó Attila
kijelentette: szolidáris azokkal, akik vele is szolidarizálnak és
összefognak, ezért jelent meg a tiltakozáson. „Változatlanul fenntartom,
hogy semmilyen bűncselekményt nem követtünk el, és még minimális
kételyeim sincsenek, hogy a Mikó-kollégium épülete ne lett volna (és ne
lenne) az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona” – mondta Markó
Attila.
Továbbá aggodalmának adott hangot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó
Kollégium restitúciója ügyében folytatott romániai eljárás miatt az
Amerikai Magyar Szövetség is, amely otrombának és alaptalannak minősíti
az eljárást.
Both Ildikó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése