Pontosan
két hete múlt tegnap, hogy Sánta Imre bikfalvi református lelkész
megkezdte tiltakozását a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását
kimondó buzăui bírósági ítélet ellen, s míg eleinte egyedül állt az
iskola kapujában, most már többtucatnyian vannak, akik mindennap
melléje sorakoznak: a tizenharmadik napon hatvan-hetven személy
csatlakozott hosszabb-rövidebb ideig, vannak már állandó és alkalmi
szolidarizálók is a félóránként zsoltárral, imával, közben pedig
csendes beszélgetéssel tarkított megmozduláson.
S
bár felettesei kezdetben inkább lebeszélték volna a tüntetésről, egy
tegnap kiadott körlevélben az egyházkerület vezetése egyenesen bátorítja
a híveket a részvételre. Egyúttal azt is tudatják, hogy már eddig is
több úton tiltakoztak a református egyházat ért igazságtalanság ellen:
felháborodását fejezte ki az igazgatótanács, az egyházkerületi
közgyűlés, a zsinat, továbbá a testvéregyházak püspökei, a politikai
pártok, valamint az európai parlamenti képviselők; ezeket mind
lefordították román és angol nyelvre, és folyamatosan küldik hazai és
külföldi szervezeteknek és személyiségeknek. Végül közlik, hogy
szeptember elsejére tervezik az országos tüntetést, amelyre ezreket és
tízezreket várnak.
A kezdeményezéshez a történelmi magyar egyházak mellett az RMDSZ is felzárkózott, azzal a közös felhívással, hogy ez legyen az Igazság Napja.
A szövetség teljes visszaszolgáltatást szorgalmazó állásfoglalásában arra hívják fel a figyelmet, milyen fontos, hogy ezen a napon minden sepsiszentgyörgyi és erdélyi magyar méltóságteljesen követelje az igazság, a törvény tiszteletben tartását. „A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy azonban azt igazolja, hogy a magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségének elve huszonkét évvel a rendszerváltást követően sem érvényesül, mi több, a bíróság döntése a diktatúra legsötétebb intézkedéseit idézi. Tudatában vagyunk annak, hogy a történelmi egyházaink és a magyarság ellen irányuló rendkívül súlyos, igazságtalan bírósági döntésre csupán közös fellépéssel tudjuk felhívni Európa és az egész világ figyelmét. Csak így tudunk továbbra is elkötelezetten küzdeni az igazságszolgáltatásért, egyházaink, mindannyiunk örökségének megvédéséért, a bennünket megillető jogok tiszteletben tartásáért.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése