Olyan
történelmi időszakban élünk, mely évszázadokra meghatározza sorsunk
alakulását, viszont nem mindegy, hogy jó vagy rossz irányba fordul-e a
helyzetünk. Jövőnk múlik azon, képesek vagyunk-e összefogni és együtt
küzdeni jogaink, vagyonunk, azonosságunk megőrzéséért, vagy nem.
Tudatosítani
kell, hogy egy közösség ellen intézett támadás esetén az összefogás és
egységes kiállás az egyetlen hatásos magatartásforma, mert csak így
lehet eredményesen küzdeni a ránk törő megszállók ellen. Óriási, ki nem
aknázott energiák szunnyadnak ugyanis honfitársainkban, a kérdés csupán
az, hogy fel tudjuk-e szabadítani, és ha igen, sikerül-e helyes irányba
irányítani ezeket. Hiszen mindez, amint a történelmi példák is
igazolják, csak hiteles emberek szerepvállalásával lehetséges. De vajon
teremnek-e ilyenek Erdély sokat szenvedett magyarságának földjén
napjainkban?
Erre a kérdésre megnyugtató választ lehet adni. Igen, mert a kollektív fenyegetettség és szorongatottság állapota mindig kitermeli magából azokat a személyiségeket, akik ezt megteszik. Akik felismervén a mindenkori hatalom aljas szándékát, küzdőtérre lépnek, hogy megálljt parancsoljanak a javainkra áhítozó és életünkre törő agresszornak. A siker pedig azon múlik, hogy a tömeg, a nép, a nemzet fel fog-e sorakozni mögöttük. És fel kell sorakoznia, mert jelenleg háború dúl ellenünk, mi pedig vértelen harcot folytatunk szellemi kincseink, otthonunk, szülőföldünk megmentése érdekében. A Székely Mikó Kollégium ellen intézett támadás csak egyik, de nagyon fontos mozzanata ennek a hadjáratnak, s ha nem tanúsítunk kellő elszántságot védelmében, a hatalom újabb lépéseket fog tenni ellenünk. Most tehát nem hátrálhatunk meg.
Nem hátrálhatunk meg, mert a trianoni diktátum kimondása óta folyamatosan hagytuk magunkat sarokba szorítani, így már nincs is hova hátrálnunk. Látszólag csak egy kiút maradt, a fölöttünk kilencvenkét esztendeje rendelkező idegen hatalomé, mely az önfeladás és beolvadás felé vezet. Ezt akarnánk? Ilyen könnyen lemondanánk mindarról, amit magyarságunk jelent? Vagy inkább felszegjük eddig lehajtott fejünket, és közösen kimondjuk: elég volt.
Vannak olyan történelmi helyzetek, amikor kiállás helyett lapulni, a szó kimondása helyett hallgatni bűn. Bűn önmagunkkal, utódainkkal és nemzetünkkel szemben is. Egy ilyen súlyos bűn alól még a jó Isten sem ad számunkra feloldozást. Nem adhatjuk fel tehát maradék tartásunkat és önbecsülésünket is. Gyávaságból, nemtörődömségből vagy kényelemből nem tehetjük bizonytalanná az erdélyi magyar jövőt. Éppen ezért arra kérek minden, nemzete sorsáért aggódó magyar embert, hogy csatlakozzék a Sánta Imre református lelkész által kezdeményezett tiltakozáshoz, és álljunk naponta sorfalat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt 17 és 19 óra között. Így mutassuk meg, hogy vagyunk, hogy nem félünk, és nem engedjük még egyszer elvenni azt, ami a miénk.
Erre a kérdésre megnyugtató választ lehet adni. Igen, mert a kollektív fenyegetettség és szorongatottság állapota mindig kitermeli magából azokat a személyiségeket, akik ezt megteszik. Akik felismervén a mindenkori hatalom aljas szándékát, küzdőtérre lépnek, hogy megálljt parancsoljanak a javainkra áhítozó és életünkre törő agresszornak. A siker pedig azon múlik, hogy a tömeg, a nép, a nemzet fel fog-e sorakozni mögöttük. És fel kell sorakoznia, mert jelenleg háború dúl ellenünk, mi pedig vértelen harcot folytatunk szellemi kincseink, otthonunk, szülőföldünk megmentése érdekében. A Székely Mikó Kollégium ellen intézett támadás csak egyik, de nagyon fontos mozzanata ennek a hadjáratnak, s ha nem tanúsítunk kellő elszántságot védelmében, a hatalom újabb lépéseket fog tenni ellenünk. Most tehát nem hátrálhatunk meg.
Nem hátrálhatunk meg, mert a trianoni diktátum kimondása óta folyamatosan hagytuk magunkat sarokba szorítani, így már nincs is hova hátrálnunk. Látszólag csak egy kiút maradt, a fölöttünk kilencvenkét esztendeje rendelkező idegen hatalomé, mely az önfeladás és beolvadás felé vezet. Ezt akarnánk? Ilyen könnyen lemondanánk mindarról, amit magyarságunk jelent? Vagy inkább felszegjük eddig lehajtott fejünket, és közösen kimondjuk: elég volt.
Vannak olyan történelmi helyzetek, amikor kiállás helyett lapulni, a szó kimondása helyett hallgatni bűn. Bűn önmagunkkal, utódainkkal és nemzetünkkel szemben is. Egy ilyen súlyos bűn alól még a jó Isten sem ad számunkra feloldozást. Nem adhatjuk fel tehát maradék tartásunkat és önbecsülésünket is. Gyávaságból, nemtörődömségből vagy kényelemből nem tehetjük bizonytalanná az erdélyi magyar jövőt. Éppen ezért arra kérek minden, nemzete sorsáért aggódó magyar embert, hogy csatlakozzék a Sánta Imre református lelkész által kezdeményezett tiltakozáshoz, és álljunk naponta sorfalat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt 17 és 19 óra között. Így mutassuk meg, hogy vagyunk, hogy nem félünk, és nem engedjük még egyszer elvenni azt, ami a miénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése