Albert Levente felvétele
Változatlan
kitartással folytatódik a tiltakozás a Székely Mikó Kollégium előtt, a
20–25 fős „kemény mag” mellé mindennap összegyűlnek még legalább
annyian, vannak visszatérő és új tiltakozók, a félóránként ismétlődő
imák között kisebb közéleti-politikai fórumként működik a tér.
Tegnap
szórólapot is osztogattak, Brassai Sámuel idézetével: „Ragaszkodj ahhoz
az igazsághoz, amely egyesít, és tartsd távol magad attól a
szőrszálhasogató okoskodástól, amely eltávolít”. Mint kiderült, az
interneten, közösségi oldalakon zajló, parázs, sokszor személyeskedő
vitára válaszul tartotta fontosnak Nagy Lázár József az említett
gondolat népszerűsítését. Sánta Imre református lelkész, a Mikó előtti
tüntetés kezdeményezője elmondta, rengeteg támogató levelet kap naponta,
sokan írnak Erdély különböző részeiről, s még többen Budapestről,
Magyarországról, de érkeztek már biztató sorok Norvégiából is. A
tiltakozás minden hétköznap délután öt és hét óra között folytatódik,
csak vasárnaponként nem vonulnak utcára azok, akik a Székely Mikó
Kollégium visszaállamosítása ellen tüntetnek. (-kas)
Háromszék, 2012. augusztus 3.
Háromszék, 2012. augusztus 3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése