A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Czegő Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Czegő Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 30., csütörtök

Czegő Zoltán: A vályogvetők utolsó imája

„Ennek okáért, íme, kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr.” (Ezékiel könyve, 24,25/7) Azt, hogy mennyiféle pusztulással fenyegette a moabitákat meg az edomitákat a kegyelmes Teremtő, és abból mennyit váltott be, mind a saját bőrünkön érezhetjük magyarokként mi, akik semmivel sem vagyunk bűnösebbek más népeknél. Csak éppen rólunk szólnak a rettenetes fenyegetések most, a 21. században is.
Elvenni mindent, ami a miénk. Meghagyják kegyes jóságban való fohászainkat az égiekhez, aztán a földet kihúzza alólunk a nagybetűs Törvény, a más népek kapzsi törvénye, s mind a maguk javára.
„Mert Te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a Te jó voltoddal, mint egy pajzzsal.” (Zsoltárok könyve.) Minden zsoltár rólunk vagy nekünk szól, és mindenkinek, akit az emberi gonoszság kivetett bölcsőjéből meg koporsójából, s földjét, amelyben nyugodott, fölszántották idegenek.
„Isten, az én szabadításomra, az én segítségemre siess. Szégyenüljenek meg és piruljanak, akik életemre törnek. Riadjanak vissza. Hátráljanak meg gyalázatosságuk miatt...”
Nem mi találtuk ki a könyörgéseket, sem a zsoltárokat. Csupán az a bajunk annyi ezer év után ma, hogy a boldogság zsoltárait az apokalipszis lovai pokoli gyűlöletben szétverték lelkünkből. Számunkra, kirabolt és megalázott erdélyiek és másmilyen magyarok számára csak a fohász maradt meg a könyörgés: „Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok… Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal. Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz, olyan vagyok, mint az elveszejtett ember.”
Zsoltárokból építünk magunknak várakat és városokat a magunk és igazunk védelmére, és szemünk előtt válnak azok haszontalanokká. Koldulunk pénzt templomokra, iskolákra, aztán jönnek mai moabiták és edomiták és más nemzetségek, hogy elvegyék mindazt, amit összehoztunk a magunk és a világ oltalmára.
Híresek voltak iskoláink, magunk tisztességét vitték világgá. Most a hatalom viszi martalékul azt, ami a miénk. Két hónapja szakad ránk a lángoló nap, miközben könyörgéseinket vetítjük az egekre. És nincs visszhangja nyomorunknak Európában. Viszi hitvány hírünket a szél, miközben a Mikó Kollégium úszik el szemünk előtt. És utána az utolsó eleven is eme tájakról.
Áldassál, emberi könny és emberi verejték. Ez lesz a vályogvetők imája.

2012. augusztus 15., szerda

Czegő Zoltán: Egy nép az úr leheletében

Ha még Mózes könyve is a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium mellett szól, akkor mi nem veszíthetünk. Nagy Boldog Asszony anyánk ünnepén lejöttek a Görgényi Református Egyházmegye papjai, esperese, presbiterei, átjött az udvarhelyi esperes is. Soha ilyen istentisztelet nem volt ebben a tisztességben megmaradt városkában.
Mintegy százan voltak jelen, és egymás után, csak lélegzetvételnyi szünetekkel hangzottak el a zsoltárok. Uram, Te szerkesztetted, sugalltad, intetted be ezt a prédikációt.
Aki belénk lehelte a tudatot meg a lelket, az, csak az tehette.
Megnőtt erre az órára a ránk ügyelő ügyeletes csendőrök száma is. Nem zavartak.
Mózes könyvéből az idézet a palástban megjelent lelkészek kezében, hatalmas betűkkel: NE KÍVÁND FELEBARÁTOD HÁZÁT! Én itt nagybetűkkel, felkiáltójellel írom, mert a magyar nyelvtanban nincs olyan figyelmeztető jel, amely ide illenék. Könnyező jelet, áhítat jelét, a köszönet jelét nem vezették be még.
Urunk, te voltál és vagy hajlékunk, és most a román állam el akarja venni a Kollégiumot, szellemi hajlékunkat... Minden könyvünkben, minden esedezésünkben, minden tevékeny hétköznapunkban benne van házunk és nemzetünk védelme. És benne Mózes könyvében is tán. Másképp meg nem élhetünk.
A tüntetést kezdeményező fiatal bikfalvi lelkész minden bizonnyal bevonul egyházunk történetébe. Melyikbe? Valamelyik magyar egyházéba, s mindahányba. Sánta Imrét ma másfél órára helyettesítette maga az Egyház az imában, a Görgényi Református Egyházmegye képében.
Ha Isten az embert a maga képére formálta, igen-igen szép volt a Mindenható ezen a feledhetetlen ünnepi délutánon. Búcsúztak a lelkészek: – Békesség veletek, békesség Istentől.
Mi elköszöntünk. Boldog lehetett a mi Sánta Imrénk: vele vagyon egy egész nép! Mert igaza van.
A gyermekek a tegnapi tüntetésen magyar koronás címert rajzoltak a járdára. A görgényiek egyike se lépett a rajzra.

2012. július 26., csütörtök

Jöjjetek a kapu elé, emberek!

Az egyik papunk tartja a zászlót, Sánta Imre tiszteletes Bikfalváról. Állunk az államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium kapuja előtt. A pap vállán a zászlórúd a székelyek lobogójával. Nekem Kapisztrán János jut eszembe, aki a szerzetesi csuha fölött a magyar zászlót lobogtatta 1456-ban, úgy toborzott nagy sikerrel sereget Hunyadi János seregébe, hogy Nándorfehérvárt a töröktől visszavennék. Sikerült.
Eszembe jut Sánta Imre tekintete előtt Tomori Pál püspök is, aki a végzet ellen rántott kardot Mohácsnál 1526-ban, vezére volt az oktalan magyar vállalkozásnak, a szervezetlen királyi seregnek. Neki nem sikerült. II. Lajoska idétlen s tehetségtelen királyocskánk nem várta be sem Zápolya erdélyi seregét, sem Török Bálintot, se Győrből a rettenetes zsoldoshadat. Neki a falnak, úgy ment a magyar királyostól, hogy még a török sem hitte el, hogy csak ennyire futotta.
Most egy kis néptöredékünk papja tartja a zászlót a híres kollégium kapuja előtt, hogy toborozna sereget: meg kell menteni a minap államosításra került híres kollégiumot! Mert amit a román államosít, azzal azt tehet, amit akar. Lehet, zöldséglerakat lesz iskolámból, a miénkből, az enyémből, emberek! Lehet, román tagozatos vagy teljesen román iskola válik a főgimnáziumból. Mert velünk ez is megeshet. Mert velünk azt teszen a román, amit akar. Mivé vált a magyar Erdélyben, a Székelyföldön? Kiáltva teszem fel a kérdést szűkre zsugorított szülőföld-hazámban. Hát nem volt elég, amit elműveltek Nyirő Józseffel ezen földön májusban? Azt sem érdemeljük meg gyávaságunkban, hogy kivirágozzanak földünkön a fák.
Államosítják azt az intézetet, amelyet 150 évvel ezelőtt közadakozásból, református egyházi támogatásból, Hídvégi gróf Mikó Imre adományából építettek nekünk, s nem Ilfov megye, nem Bukarest pénzéből. Magához kaparja Ponta kormányfő taknyoska kedvében azt, ami még a miénk volt. 1954-ben létesítettek román tagozatot először a Mikó Kollégiumban. Brassóból, árvaházakból szedett-vedett népséget költöztettek oda, hogy apparitor korunkban (latin, szolgálatos nagydiákot jelent) kényszerítenünk kellett esténként lábmosásra őket, reggel mosakodásra, reggeli tornára. Sírtak, hogy hideg a víz...
Most sírunk, mert hideg a kormány lelke. Nem is melegedik föl az soha irányunkban. Ezért állunk a bikfalvi pap mellé némán minden nap 14 órától 16 óráig a kapu előtt. Kedden rendőrautó állott meg, igazoltattak, feljegyeztek, be is börtönözhetnek, noha csak némán álltunk ott, s állunk ma is. Jöjjetek mellénk! Jöjjön a magyar az új Kapisztrán János mellé.
Mi semmire nem megyünk, mert egyetlen vezérünk a nagy pártos hajcihőben ez a pap. Jöjjetek Szentgyörgyre, emberek, el ne hagyjatok, jöjjetek Kézdiről, Udvarhelyről, mert hasonló sorsra jutnak a ti iskoláitok is! A románnak minden sikerül, ha engedjük. 1916-ban mészárolták a székelyt a suttyomban, éjjel betörő „szövetséges” románok, öltek, raboltak. Most megint elragadják azt, amit építettünk. A hámot sem ismerik, de szakadatlan ostromolják mindazt, amit építettünk, alkottunk.
Hát nincs már Agyagfalva? Nincs kökösi híd, és nincs Gábor Áron?
Mărășești-nél minden harmadik elesett katona magyar volt – ez a román dicsőség, urak, pártos taknyoska karrieristák! Ez. Én mondom, én, aki azok közé tartozom, akik nem tudnak, mert nem akarnak hazudni.
Jöjjetek a kapu elé, mert ha ezt a kaput is betörik a románok, akkor oda Erdély, oda a mi Bizáncunk.
Elveszik egyházainktól a tulajdont. És ezen a napon megkapta a román ortodox egyház a sepsiszentgyörgyi új, óriásira épített egykori Nemzeti Bank épületét. Hallod, ember? Ott a példa, a Nyirő Józsefé: mai napig sem tudjuk hol vannak temetetlen hamvai Udvarhelyt. Hát erre a sorsra jutunk mind, hogy temetetlen szállnak poraink a román szélben, s írmagunk sem marad.
Jöjjetek egy szentgyörgyi kapu elé, ahol annyi ezer diák könnyezett, kiballagván a bizonytalan életbe! Jöjjetek, Kapisztrán Jánosok, Tomori Pálok és Vitéz Jánosok, jöjjetek papok, jöjjetek jobbágy magyarok a kapu elé! Én hívlak. És ha lakat alá kerülök, jöjjetek a börtönöm falai alá! Meghallom én az igazak lépteinek hangját, meg én.

Czegő Zoltán